Mint azt szerdán említettem, elérkezik az utolsó poszt ideje is. Nézzük a tegnapi utolsó benyomásokat a befagyott tóról először, mint afféle búcsút a várostól:

Majd elérkezett a ma reggeli 3:30-as felkelés és küzdelem az elemekkel a reptérig és a repülő belsejébe. Íme az utolsó kép, amit a felhőkbe felemelkedő gépről készítettem Norvégiáról:

Illetve a reggel a felhők felett:

Majd a megérkezéskor kaptam a nyakamba az igazi meglepetést, amit ki más, hát a Nyuszim szervezett meg :)

Rendkívül jól esett, egyszerre találkozni a Nyuszival, édesanyámmal, Adrienne nénivel és a barátaimmal, na meg Muffinkával! :)

Ahogy a kép is mutatja, édesanyám süteményei is előkerültek egy üveg jó pezsgővel együtt, hogy igazán ünnepi legyen a hangulat :)

A távozás okozta szomorúságot gyorsan enyhítette e sok találkozás :)

Muffinka is beállt a sorba a névbetűkkel :)

Akinek ennyire örültünk :D

Ezzel elérkezett a vég. Véget ért a Saga, csodás kezdéssel és fergeteges zárással. Köszönöm újfent mindenkinek a támogatását, remélem sikerült néhány kellemes pillanatot szereznem a bloggal, és néha vissza fogjátok olvasni! Én biztosan.... GOD JUL!

Elérkezett a búcsú ideje. Holnap után véget ér a nagy kaland, az a négy és fél hónap, amit Osloban töltöttem, Erasmus kiküldetésem során. Ez az utolsó előtti poszt, afféle összegzése lenne a félévnek, mint mindig, sok képpel és kevés szöveggel.

Előtte azonban nézzük még a mai, utolsó benyomásaimat a belvárosról.

Először: az Aker brygge déli végén álló izgalmas karácsonyfa:

Másodszor az erőd:

Harmadszor: a városháza:

Negyedszer: a béke örök lángja:

Ötödször: a Karl Johans gate:

Hatodszor: a tenger

Hetedszer: a Storting

Nyolcadszor: a Domkirke

Kilencedszer: zárásként a Nordmarka a diákfalu fölött

És akkor jöjjön az összegzés. Nem fogok időrendi sorrendben haladni, mert a képek sem úgy lettek összeválogatva, csak az érzés vezérli őket.

Megérkeztem:

Jártam egy csodálatos egyetemre:

Egy feledhetetlen hetet töltöttem el az én drága szerelmemmel:

Jártam az Operánál:

A Stortingnél:

A városházánál:

Láttam szép festményeket:

Egy gyönyörű tó mellett laktam:

Láttam 850 éves fatemplomot:

És 1100 éves, igazi viking hajót:

Voltam a Holmenkollennál:

Főztem/főztünk jókat és ettem/ettünk jókat:

Jártam a Vigeland parkban:

Elmentem a "Pincébe":

Láttam az itt született és ide köthető tárgyakat:

Megnéztem milyen élőben a norvégoknak játszott norvég black metal:

Egy megfoghatatlanul szép országban éltem:

Különböző felekezetek templomaiban jártam:

Meglátogattam a norvég Mikulás faluját:

És láttam igazi fjordot:

És közben Nyunyuka mindenhova elkísért:

Végül, de nem legutolsó sorban pedig rengeteg mindennel gazdagodtam. Élményekkel, ízekkel, hangokkal, szagokkal, kultúrákkal. Mindent megadott nekem ez a város, amiért eljöttem hozzá. De az ország még nem merült ki, vissza kell térnem rövidesen, felfedezni a még ismeretlen vidékeket is. Köszönöm édesanyámnak, drága Lilómnak, a régi és új barátaimnak, és családom minden tagjának, hogy velem voltak végig, segítettek amikor nehéz volt és örültek velem, amikor arról volt szó. De most már vége. Örök vágyakozással tekintek erre a városra és erre az országra, búcsúzóul szóljon e dal, amelyhez csatolt képek és hangjai összegeznek most számomra mindent:

Ha pénteken hazatértem még utoljára jelentkezem. Bye-bye Norvégia! Lykke til, Norge! Még visszajövök.

Most, hogy közeledik a karácsony, és a város is felöltözött ünnepi díszébe, utolsó vasárnapomon ellátogattam egy anglikán közösségbe, a Szent Edmund Templomba. Adventhez méltó módon, esti, különleges istentiszteletre látogattam el, amelyen 9 lecke és 9 korál hangzott el, mind a Születést beharangozván. De ne siessünk előre ennyire. Nézzük először a templomot kívülről:

A kép nem csal, valóban egy igazán kicsi, nagyon "lovely" templomról van szó, amelynek közössége 90%-ban a brit birodalomból (tehát a szigetekről, vagy Indiából, esetleg Afrikából) származó bevándorlók közül kerül ki. Minimális a betérők száma, így nem volt csoda, hogy a félreismerhetetlen brit akcentus mindenki szájából természetesen csengett.

18:00-ára volt kiírva a szertartás kezdete, de már 17:00-kor megérkeztem, szokásomhoz híven. Belépvén sikerült megzavarnom a bevonulás főpróbáját, amitől meg is rettentem és kifordultam azonnal. A kórustagok közül egy középkorú hölgy utánam jött, és beinvitált, hogy ne érezzem magam feszengve, üljek be nyugodtan, legfeljebb kétszer kell megnéznem a bevonulást. Közben egy belső kép:

Amikor a próba véget ért, ugyanez hölgy leinvitált az altemplomba, hogy várakozás közben igyak velük egy kávét, amíg felöltik kék szertartási ruhájukat. Röviden elbeszélgettünk, majd amikor elment átöltözni, egy fiatalember hasonlóképp megszólított (mivel nagyon kicsi a közösség, azonnal feltűnik egy idegen, így sokan érdeklődéssel fordultak felém később is), majd rövid bemutatkozás után megkért, hogy segítsek neki az előkészületekben, így mellé szegődtem gyertyát gyújtani. :)

A tetőszerkezet:

A kicsi kórussal felálló egyházszolgák pontban 18:00-kor megkezdték a szertartást, amely tehát leckék és énekek váltakozásából állt össze. Minden leckét a gyülekezet valamely tagja olvasta fel, majd a pásztor hölgy rövid magyarázatot, inkább gondolatébresztőt fűzött hozzá, majd a kórus és a gyülekezet közösen énekelt és imádkozott.

A templom belsejéből még pár kép:

Jelezném, hogy kezdésre dugig megtelt a templom :)

A béke és közösség apró hirdetménye és egy szenteltvíztartó:

A szertartás alatt nyilván nem fényképeztem. Utána visszatértem a hívekkel együtt az altemplomba süteménnyel és teával/kávéval színesített szeretetvendégségre, amely során szintén néhányakkal röviden beszéltem, majd elköszöntem és eljöttem. Két kép az agapé forgatagáról:

Igazi karácsonyi élmény volt, nagyon sajnálom, hogy nem ide jöttem el először, biztos vagyok benne, hogy ide szoktam volna, olyan szimpatikus volt a közösség is és a légkör is. Csodálatos volt az evangélikus istentisztelet is, nem azt mondom, de annak a fensége fogott meg, ennek pedig a szoros közösségi jellege. Ezt a "sportot" (mármint, hogy különféle közösségekhez eljárok majd istentiszteletre), otthon is jó lenne folytatni, várom a társulni vágyókat! :)

Mivel sok időm maradt a metró érkezéséig, ezért tettem még néhány lépést az immár éjszakaivá vált Karl Johanon.

Először a régi piac karácsonyi fényekben:

Innen, a Karl Johan felé vezető Torggata:

A Karl Johan "Egertorget" nevű része:

E fölött a Freia gyár óriás reklámja:

Illetve még egy kép a Storting mellől:

Ismerős?

(Edvard Munch: Este a Karl Johanon)

E poszt az utolsó rendes. Még szerdán írok egy "best of" jellegűt, aztán pedig már otthonról a búcsú bejegyzést, hiszen pénteken hazaindulás lesz, addig pedig már nem lesznek kalandok.

Ma csodát láttam. A csodát úgy hívják Drøbak. Ez a település a norvég karácsonyi falu, délre fekszik Oslotól, a fjord keleti partján. A helyiek elgondolása szerint itt lakik az igazi Mikulás, a finnek csak mondják, hogy náluk. Ezt a vitát nem tudom eldönteni, de ha lehet még jobban beleszerettem ebbe az országba. Nézzük először a karácsonyi hangulatot, a falut, majd a kikötőt, és az Oslo fjord itteni szakaszát, amitől a lélegzetem is elállt.

A falu főtere:

Könyvtára:

Karácsonyfája:

A Mikulás háza messziről:

És a bejárata közelebbről:

A Mikulás háza egész éves nyitvatartással dolgozó karácsonyi üzletnek ad helyet, vagyis, akár június 5-én is lehet vásárolni itt az ünnepre, a díszítés, minden meg van hagyva egész évre. A védjegynek számító "Vigyázz, Mikulás!" tábla:

És az üzlet belső tere:

Néhány részlet közelebbről, kommentár nélkül:

A kedvenceim:

És az örök hógömb:

Az üzletből kilépve megállapítottam a norvég-magyar nyelvrokonságot, alapozva a fül-orr-gégészetre, amelyet a faluban láttam, hiszen ugyanígy hangzik a germánoknál is:

Aztán megindultunk a kikötőbe.... először messziről:

Kicsit közelebbről:

Sellők a móló partfelőli végében:

Az "Odin" nevű hajó:

A többiről nem tudok beszélni.... befogadhatatlan csoda:

Még most sem jutok szóhoz... láttam egy fjordot! Igazit! Így az utolsó hétbe fordulva, elmondhatom, hogy lassan mindent megkaptam ettől a várostól és országtól, amiért jöttem. A héten még írok.

A héten meglátogatott az egyik régi kedves barátom, így szokatlanul hamar jön újabb poszt közös kalandjainkról! Az első és legkeményebb műsorunk az érkezés éjjelének hazajutása volt, hiszen 0:30-kor találkoztunk, mikor a tömegközlekedés már leállt. Így nem maradt más hátra, mint az, hogy gyalog tegyük meg a hegyre a 7 kilométeres utat. 90 perc és némi eltévedés (rossz dombon mentünk le, amin aztán mókás volt feljutni, hiszen 100 méter mélységig le van minden jegesedve) után hazatértünk és megkezdtük rendszeres tevékenységünket.

Ez főképp már ismert helyek meglátogatásából, rengeteg hülyülésből és remek étkezésekből állt. A képek tetemes része még nála vannak, így csak a sajátokból tudok szemezgetni, először a kötelező (és már lassan unalmassá váló) viking hajós jöjjön:

Aztán jártunk kint egy reggel a tónál, íme róla két felvétel (9:30-kor és 10:00-kor, tehát napfelkeltekor készültek):

Sütöttünk tengeri pizzát, tonhallal és rákocskával (norvégul: reke):

Aztán elmentünk a black metal pincébe keménykedni egy kicsit:

Mikor már a tulajtól elköszöntünk, akkor vettük észre, hogy a takaros kis kávézó falát az előző, innen tudósított posztban is látott kép is díszíti:

Jó ország ez.

Aztán voltunk nézni metrófeljárat méretű "A hobbit" posztereket, meg is kívántam a süteményt róla:

Az egyik törp pedig épp egy rendes magyar gulyáslevest kavargat:

Hat napi felhőtlen szórakozás után megint magamra maradtam, az utolsó hétre. Szuvenír vadászati körutam során végre volt lehetőségem betérni a városházára is, ahol a következő csodás freskókat láttam. Először a város védőszentje, Szent Hallvard (feláldozta életét, hogy megmentsen egy nőt, akit haramiák üldöztek, végül lenyilazták mindkettőjüket):

További freskók (minden kép a dolgos norvég népet dicséri):

A csarnok hatalmas, pár napja (9-11) itt tartották a Nobel béke díj átadásának ünnepségeit.

Aztán pár archaizáló kárpit Szent Olafról és harcairól:

A kilátás a kikötőre az egyik folyosóról:

És zárásképpen egyike a várakozó termeknek:

Holnap meglátogatjuk az egyik olasz barátommal a Mikulás valódi lakóhelyét, este megint jelentkezem. :)